Már 3 millió amerikai felkészülő

2008 őszén, miközben az amerikai elnöki poszt várományosai azon vitatkoztak, hogy válságban van-e az Egyesült Államok, Gerald Celente arra figyelmeztette Trends Journal előfizetőit, hogy készüljenek a legrosszabbra és reméljék a legjobbakat. „Olyan idők várnak ránk, amilyet még nem tapasztaltunk saját életünk során,” figyelmeztetett Celente.

„Akik tisztában vannak a helyzettel és felkészültek… akik felfogják, hogy mennyire kifordulhat az egész társadalom a rendes kerékvágásból, akik elsajátították a túléléshez szükséges tudást, nagyobb eséllyel navigálhatnak keresztül a káoszon épségben.”

„Az amerikaiak azonban nincsenek felkészülve. Egyáltalán nincsenek.”

Nem sokan látták előre, hogy a gazdasági és társadalmi rendszer ilyen mértékű zűrzavarba süllyedhet. Vannak azonban olyanok is, akik, akár saját utánajárásuk és informálódásuk eredményeként, akár megérzésből, arra a következtetésre jutottak, hogy a rendszer igenis leállhat és igazi paradigmaváltás, vagy akár teljes gazdasági és infrastruktúra összeomlás következhet be.

Miközben a természeti katasztrófák több százezer életet követeltek szerte a világon, az űrközpontok az áramellátást megzavaró napviharokról számolnak be, a gazdaságok egyre mélyebb válságba süllyednek és egyre nő a feszültség a pénzügyi nagyhatalmak között, egyre több ember ébred rá, hogy az a stabilitás, amire életüket eddig építették nem több mint illúzió.

Támogatás híján az emberek az Internethez fordultak segítségért, ahol egyre több közösség jött létre a lehetséges katasztrófahelyzetek megvitatására és az ezekre való felkészülésre. Az, hogy valamilyen katasztrófa közeleg már nem volt kérdés többé.

Amerikai felkészülő

Az igazi kérdés, hogy hogyan lehet ezt túlélni.

Mivel a legtöbben soha nem éltek át hasonlót, illetve álmukban sem gondolták volna, hogy ilyen valaha bekövetkezhet, megpróbálták olyan emberek tanácsát kérni, akik szakértőnek számítanak a témában, mint például Gerald Celente vagy Marc Faber, akik csalhatatlanul meglátják a ránk váró trendeket, vagy James Rawles, aki a népszerű „Hazafiak” című kultuszkönyvet írta, vagy William Forstchen, aki az „Egy másodperccel később” című ijesztő bestseller szerzője. Először több ezer, majd több tízezer aggódó amerikai kezdte elsajátítani a túlélés technikáját egymástól és az erre specializálódott weboldalak segítségével.

Azokat, akik úgy döntöttek, hogy elszigetelten készülnek fel a várt katasztrófára, barátaik és családtagjaik legtöbbször őrültnek titulálták. Bár sokan úgy döntöttek, hogy nem vesznek tudomást az egyre nyilvánvalóbbá váló trendekről, akik hajlandóak voltak elfogadni, hogy létezik a hatalom által festett valóságtól eltérő igazság is, folytatták a felkészülést.

A globális rosszakarat erősödésével egyre több ember veszítette el bizalmát a politikai szépszavak és vállalati megoldások sikerében és a felkészülési, túlélő és önellátó mozgalmak felé fordultak. Látva a Katrina hurrikán következményeit New Orleans-ban, sokan arra a következtetésre jutottak, hogy amennyiben a legrosszabb bekövetkezik, semmilyen kormánysegítségre nem számíthatnak, hogy élelmiszerhez vagy vízhez juthassanak. Hiába tárcsáznák a segélyvonalakat, csak magukra számíthatnak majd.

Az emberi történelem minden bizonnyal legnehezebb időszakának küszöbén az amerikaiak soha nem látott számban készülnek a katasztrófára.

A Daily Mail a következőket írja:

Közel hárommillió amerikai számít a ’prepper’ vagy felkészülési mozgalom követőjének ma az Egyesült Államokban. A felkészülők részletes tervet állítanak össze a túlélésre, a lehető legtöbb eshetőséget figyelembe véve.

A mozgalom egyik népszerű weboldala, a survivalblog.com havonta több mint 300.000 látogatót számlál, ahol nyomon követhető ki hogyan, milyen módszerekkel készül a legrosszabbra.

A weboldalt James Rawles, volt amerikai titkosszolgálati tiszt hozta létre, aki elismert tekintélynek számít a mozgalomban.

A Times-nak nyilatkozva elmondta: „Amennyiben bekövetkezik a legrosszabb, egyértelművé vált, hogy a kormány nem fog tudni mindenkiről gondoskodni. Mára egyre több ember ébred rá erre.”

„Olyan sok ember köt életbiztosítást manapság,” nyilatkozta Mr. Ralston a National Geographic-nak. „Ez igazi életbiztosítás.”

A National Geographic új sorozata, a Doomsday Preppers (Ítéletnapi felkészülők) minden héten a mozgalom egy új tagját mutatja be, ismertetve az illetőnek az ítéletnappal kapcsolatos nézeteit és felkészülési módszereit.

„Nem egy maroknyi emberről van szó valahol a hegyekben,” nyilatkozta Michael Cascio a National Geographic csatorna ügyvezető igazgatója a Wall Street Journal-nak. „Mindenhol találkozhatunk velünk.”

A Wall Street Journal szerint a National Geographic az egyre növekvő szubkultúrát próbálja megszólítani. Azokat az embereket, akik az elmúlt évek katasztrófáit látva, a japán cunamitól kezdve, a lázongásokon keresztül a gazdasági bizonytalanságig, megpróbálnak legjobb tudásuk és képességeik szerint felkészülni a jövőre.

„Az elmúlt néhány évben az ítéletnaptól való félelem nagyon felerősödött,” mondja Mr. Cascio. „A világ változik.”

A National Geographic „Ítéletnapi felkészülők” sorozatának eheti epizódját 4 millióan nézték, ami újabb bizonyíték, hogy a katasztrófákra való felkészülés, függetlenül azok természetétől, egyre növekvő trend még a sokszor „birkáknak” keresztelt, a fővonalat általában követő emberek körében is. Nyilván a sorozat nézői között lesznek olyanok, akik bár korábban elképzelni sem tudták, hogy a világ tényleg kizökkenhet egyensúlyából, a műsor hatására mégis elkezdik a felkészülést.

A témában járatos emberek egyetértenek, hogy sokaknak a felkészülés első néhány hete vagy hónapja sokszor stresszel, aggodalommal esetenként pánikkal jár. Nekik azt tanácsoljuk, emlékeztessék magukat, hogy jobb későn elkezdeni, mint soha.

Amit sokan pániknak gondolnak sok esetben egészen más: egy amolyan sürgető érzés, ami a pánikkal ellentétben pozitív és motiváló hatású.

„Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen.” – János 14:27

 

Forrás: SHTFplan.com