Túlélni a nukleáris robbanást

AtomvillanásNapjainkban szerencsére egyre kevésbé fenyegető veszély a nukleáris bomba által történő támadás. Bár kizárni a lehetőségét sosem lehet. Míg a nagyhatalmak egyre inkább felismerik, hogy egy ilyen agressziónak csak vesztesei lehetnek, előtérbe kerültek a terroristák, mint potenciális veszélyforrások. Sokan attól tartanak, hogy egy hatalmas tömegű és hatású atomfegyver mekkora pusztítást visz majd végbe. Az igazság azonban az, hogy az igazi veszélyt a kicsi, néhány kilotonnás hatóerejű bombák jelentik. Ezek a szerkezetek méretüknél fogva könnyen szállíthatóak, elrejthetőek. Pusztító erejük tekintetében pedig nem sokban maradnak el, a 10-100-szor nagyobb társaiknál. Ha egy atombombának megnöveljük 10-szeresére a tömegét, ezzel mindössze kétszeres pusztató hatást érünk el. Bizonyos tömeg után pedig a keletkezett pusztító energia nagy része elillan a világűrbe. Ráadásul a kis méretű bombák azok, melyek bizonyos körökben könnyebben beszerezhetőek, illetve a megszerezhető alapanyagokból megépíthetőek.

Mindezt azért fontos tudni, hogy tisztában legyünk azzal, ha nukleáris támadás ellen szeretnénk védekezni, akkor mik az esélyeink. Hirosimára egy 15 kilotonnás atomfegyvert dobtak le, és voltak túlélők a Ground Zero-tól, a robbanás epicentrumától néhány száz méterre is. Egy erős épület belsejében, vagy kevéssel a föld alatt számos olyan menedék volt, ahol az épp ott tartózkodók túlélték a robbanást. Sokan közülük évtizedek múlva is életben voltak.

Természetesen a Ground Zero-tól való távolság növelésével exponenciálisan nőnek a túlélés esélyei. Azt leszögezhetjük, hogy a véletlennek ebben az esetben nagy jelentősége van. Legkevésbé valószínű az a helyzet, amikor órákkal a terrorista, vagy katonai támadás előtt bejelentik annak idejét, és helyszínét. Így tehát ha rosszkor vagyunk rossz időben, akkor a felkészülésnek nagy jelentősége nincs. Ezzel együtt, ha nem a fejünk tetején robban egy ilyen eszköz, mi a teendő a legnagyobb túlélési faktor megteremtéséhez?

Az első, hogy ne nézzünk bele az atomvillanásba. Jó vicc, de mégsem az, amikor azt tanácsolják, hogy atomvillanás esetén jól nézzük meg azt, többet úgysem látunk ilyent. Az óriási energia, mely a robbanás pillanatában felszabadul, a Napnál négyszer fényesebb izzásba hozza a közelében a levegőt, vagyis inkább minden anyagot, ami a közelben van. Ez a hatalmas intenzitású fény egy szempillantás alatt kiégeti a retinánkat, ami örökös vaksághoz vezethet. Azt is tudni kell, hogy ennek a vakító jelenségnek a visszaverődései, tükröződései is veszélyesek lehetnek. Kirakat, márvánnyal borított fal, fehér felületek, ezek mind képesek ennek a fénynek akkora részét reflektálni, hogy az még így is okozhat szemsérülést. Jobb esetben pedig csak úgynevezett hóvakság lép fel, ami egy ilyen helyzetben nem túl szerencsés. Ha az ember percekig nem lát semmit, miközben épp menekülnie kéne, ez nagy mértékben rontja az esélyeit.

Azzal, hogy a bomba robbanására ez az összetéveszthetetlen fényjelenség felhívja a figyelmet, lehetőséget ad arra, hogy a többi hatása elől részben, vagy egészen megvédjük magunkat. A gamma, hő, és neutron-sugárzás néhány másodperccel később éri el a csúcspontját, így azok elől egy megfelelő menedék mögé bújva el lehet rejtőzködni. Természetesen a legjobb a föld alatt egy vasbeton építményben tartózkodni ilyenkor, de ha az ember nem metró-vezető, akkor ilyen körülmények közt kevés idejét tölti a mindennapjainak. Így marad egy jármű, egy masszív épület, egy patakmeder. Bármi, ami a közvetlen rálátást megszünteti a robbanásra. Ha mi nem látjuk az epicentrumot, a sugárzások is csak közvetve érhetnek minket, közvetlenül nem. Lévén ugyanúgy, mint a fény, egyenes vonalban terjednek. A Ground Zero-tól néhány száz, illetve néhány ezer méterre a legnagyobb veszélyt a hősugárzás, és a lökéshullám jelenti. Az a hő, amely a robbanás során felszabadul, hordozza a legnagyobb energiát. A közvetlen sugárzó hő olyan, mint amit akkor érzünk, amikor egy hideg téli napon közel kerülünk egy lobogó tűzhöz. A köztünk lévő levegő nem melegszik föl, így nem azok a légmolekulák szállítják a hőt a testünkhöz, hanem a tűz energiája elektromágneses sugárzás formájában közvetlenül sugárzódik ki a hőforrásból. És mint olyan, szintén fénysebességgel terjed. Tehát amint a csúcspontjára ér a robbanás ereje, a keletkező hő villámgyorsan szétterjed, és a távolság függvényében eléget mindent, amit ér. Ez ellen a hatás ellen mindenképp védelmet nyújt egy jól megválasztott fedezék.

A következő pusztító hatása egy ilyen robbanásnak a lökéshullám. A több ezer fokosra felmelegedő levegő 6000km/órás sebességgel tágul az epicentrumban. Igaz, hogy onnan távolodva négyzetesen csökken a sebessége, viszont így is több száz km/órás sebességű szélvihar söpör végig a tájon. Ledöntve, elsodorva mindent, ami nincs a földbe építve. Az általa hordott törmelékek repeszként fúródnak bele mindenbe. A robbanástól mért távolság függvényében néhány másodperctől körülbelül két percig lehet számítani erre a jelenségre. Ha ezen idő alatt nem következett be, akkor kívül estünk a hatótávolságán. Amennyiben találtunk megfelelőnek tűnő búvóhelyet, igyekezzünk megvédeni magunkat a robbanás irányából érkező üvegszilánkoktól, és egyéb sodródó tárgyaktól. Jó ötlet úgy elhelyezkedni, hogy a lábunk legyen a robbanás felé, ne a fejünk, vagy az egész testünk. Minél kisebb a támadás irányába mutatott testfelületünk, annál kevésbé talál el minket egy repesz.

Ha túljutott rajtunk a lökéshullám, a dolognak még koránt sincs vége. A kitáguló levegő, és a robbanás epicentrumából felszálló hő egy hatalmas vákuumot hoz létre a robbanás helyén, amely vákuum a környezetéből fog kiegyenlítődni. Ennek hatására jön létre a szívóhullám, mely sok esetben nagyobb pusztítást végez az elsődleges lökéshullámnál. Nem kell mondanom, hogy a levegő áramlása épp fordítottja az első hullámnak, így ami eddig menedék volt, az nem biztos, hogy ekkor is megfelel. Ne feledjük, hogy itt most 10 másodperc, és 1-2 perc időintervallumról beszélünk. Nincs idő bunkert építeni, nincs idő semmilyen különleges intézkedést tenni. A környezetünkben lévő tereptárgyak, épületek, földrajzi képződmények azok, melyek segítségét felhasználva kihozhatjuk a legtöbbet helyzetünkből.

Az utolsó hatás, ami ellen tennünk kell, az a radioaktív csapadék visszahullása. Ez a hatás atomrobbanás nélkül is megtörténhet, úgynevezett piszkos bomba robbanásakor. Ez egy olyan szerkezet, amely nagy erejű hagyományos robbanás segítségével radioaktív részecskéket szór ki a szabadba, melyek több száz méteres körzetben sugárveszélyes visszahullás formájában  fejtik ki romboló hatásukat. Atomrobbanás esetén a robbanás után pár perccel megkezdődik a nagyobb törmelékek, visszahullása. Amit feldobnak, az előbb utóbb le is esik. Hacsak nem érte el az első kozmikus sebességet (7,9km/s), mert akkor körpályára áll a Föld körül. Figyelni kell a szélirányt, és igyekezni olyan helyre menni, ami kívül esik a radioaktív csapadék zónájától. Ez a jelenség a legmesszebbre ható, és a legtovább tartó hatása egy kiserejű nukleáris robbanásnak. A robbanás közelében radioaktívvá válnak a fémek és egyéb elemek, melyek bomlási ideje évek, évszázadok is lehetnek függően attól, hogy mi volt a robbanótöltet anyaga. A visszahullás első hullámában azok a részecskék hullanak le, amelyeket a robbanáskor elpárolgott, majd később kondenzálódott részecskék alkotnak. Ez néhány napig is letarthat. A második fázis, mely hónapokon keresztül folytatódik, azoknak az apró részecskéknek a lehullása, melyek a robbanáskor kilökődtek a sztratoszférába. Ahhoz, hogy minimalizáljuk a radioaktív részecskék által okozott egészségkárosító hatást, a radioaktív izotópok beépülését megakadályozó gyógyszerek, pl. kálium-jodid szedését, egyéni védőfelszerelések használatát, és az olyan élelmiszerek elkerülését javasolják, melyek tartalmazhatnak ilyen részecskéket. Ezek tipikusan a nagylevelű zöldségfélék, melyek sok esővizet fognak fel leveleikkel. Ugyanakkor a szabadtartású tehenek teje is kockázati tényező, hisz a táplálékukkal bevitt izotópok megjelennek-e tejükben is. Lehetőleg zárt helyen kell tartózkodni, a nyílászárók réseit leszigetelni. Ha van lehetőségünk, a levegőt szűrőn keresztül engedjük be. Az ivóvízellátást is saját magunknak kell megoldani, hisz a radioaktív csapadék hetekre beszennyezheti a vízgyűjtő területeket is, és rajtuk keresztül a kommunális vízhálózatot. Erről természetesen a hatóságok értesítik a lakosságot, mint arról is, ha a veszély elmúlt.

BunkerAmennyiben többet szeretnénk tenni, mint a spontán védekezés, akkor a robbanás első perceitől eltekintve tehetünk komolyabb intézkedéseket is ezzel kapcsolatban. Amennyiben a nukleáris támadás váratlan volt, úgy nincs sok esélyünk arra, hogy ezt az előkészített menedékünkön éljük túl. Ha voltak előjeleik, akkor persze más a helyzet. Bár azt kell mondjam, felkészülő legyen a talpán, aki egy viszonylag kétértelmű helyzetben egyszer csak azt mondja a családjának: Holnaptól nem megyünk dolgozni, a gyerekek nem mennek iskolába, levonulunk az óvóhelyünkre, mert ebből a helyzetből akármi is lehet. - Belegondoltak ebbe a helyzetbe? Nyilván itt azokról beszélek, akiknek van a kertjükben, házuk alatt, vagy valahol máshol saját óvóhelyük. Az ilyen építményeknek az az előnyük, hogy egyszer kell őket megépíteni és felszerelni, onnantól kezdve viszonylag kis ráfordítással fenntarthatóak, és szükség esetén bármikor igénybe vehetőek. Sok családban, akik rendelkeznek házi óvóhellyel, a gyerekek számára külön program, hogy 1-2 napra leköltözhessenek egy gyakorlat erejéig. Élelmiszer és víztartalékokkal, energiaellátással és saját ABV (atom-biológiai-vegyi) szűrőn keresztül kapott levegőztetéssel egy ilyen építmény számos krízis ellen nyújthat védelmet. A legtöbb ilyen helyzet, melyek előfordulási valószínűsége katonai és katasztrófavédelmi szakemberek szerint  jelentős, néhány hét, egy hónap lefutási idővel rendelkezik. A jelentős valószínűség ebben az esetben természetesen 1-2%-ot jelent. Ami igen elenyészőnek mondható sok esetben, de ha az ember élete múlik ennyi százalékon, akkor mindjárt átértékelődnek ezek a számok, és jelentősek lesznek.

S.N.